Nóji blogja

26-ára már bőven elegem lett a karácsonyi cécóból. Este el akarunk menni Veszprémbe kocsmázni, kérdés, hogy van-e olyan kocsma, ami december 26-án, vasárnap nyitva van. 
Szinte mindenkivel sikerült/fogok találkozni, aki számít, ilyen szempontból sikeres volt a hazalátogatás. Tervezem, hogy sűrűbben fogok hazajárni, jó érzés a megszokott közegemben lenni, felüdülni, más szemszögből látni a pécsi dolgokat.
Tegnap éjszaka szokás szerint nehezen tudtam elaludni, csak fetrengtem a langyos radiátor mellett egy matracon (fázós vagyok...) és gondolkodtam. Pécsről.
Amikor leköltöztünk még minden faszás volt, folyamatosan ismertünk meg új embereket, jártunk SZITre, Telepre, mikor leköltöztek még szekszárdiak, akkor hozzájuk, végül megismertük a garázsos társaságot. Innentől kezdve koncentráltunk csak kizárólag erre a társaságra, bár én az elején untam az egészet, és nem is nagyon érdekeltek ezek az emberek, de most már ott tartunk, hogy szinte minden próbán ott vagyok. Innen is való a párom, úgyhogy mindenki más hanyagolva lett. Aztán elkezdődött az orrfennhordós téma, ami arról szólt, hogy én xy és zzs társaságát amúgy sem vagyok hajlandó elviselni, mert ilyen, olyan, ezt hallottam róla, sőt még azt is, hogy... Közben rájöttem, hogy ezekkel az emberekkel sokkal jobban tudok bulizni, és őszintébben, normálisabban tudok beszélgetni, mint a preferált társaság tagjaival. Ez az írás igazából senkinek a megsértését nem célozza meg, csupán arra próbálok rávilágítani, hogy a társasági életem jelenleg unalmas és monoton. 
Megint ugyanaz az érzésem, mint ami elfogott már többször is az elmúlt években: változtatni, otthagyni mindent, újra próbálkozni, menni tovább, mert nem vagyok maradéktalanul boldog. Most magamban kell letisztáznom, hogy mi a fontosabb, az eddig felépített ottani kis életem, a megismert emberek, a kapcsolatok (párkapcsolatom), vagy az újdonság varázsa, és hogy valahol máshol én igazán én tudjak lenni.